Linus elfutna...

Kezdő, Linuxot használó lelki társaim! A célom, hogy megosszam veletek a tapasztalataimat, tippekkel, illetve segítséggel szolgáljak Nektek a kezdeti nehézségek leküzdésében.

Friss topikok

"Milyen Linuxot használjak?" "Milyet, ha régi gépem van?"

2015.02.12. 05:34 | ZöldPard0n | 1 komment

  Ezek a kérdések rengetegszer elhangzanak, gondoltam hát, hogy most globálisan válaszolom meg. Lejjebb szó esik majd a böngészőkről is.

 

  Kezdjük talán azzal, hogy milyen Linuxok és asztali környezetek állnak rendelkezésünkre. Alapvetően két főbb disztribúcióra épül az összes: Debian és Red Hat. (Természeten több egyedi, ezektől független disztró létezik, de e kettő lesz ami most ebben a bejegyzésben említésre kerül).

  A Debian egy rettentően stabil rendszer, melyet a Föld minden részéről fejlesztenek bejövő profit nélkül. Erre rengeteg másik rendszer épül, köztük az igen népszerű Ubuntu, vagy Mint is. Ezek mind .deb kiterjesztésű csomagokat kezelnek, tehát ami elérhető az egyik rendszeren, az a másikon is. Sajnos a legtöbb esetben annyi különbség van csak két disztribúció között, hogy mások az előre telepített programok, meg a hátterek. Például Kubuntu és Linux Mint KDE verzió között annyi különbséget véltem felfedezni, hogy a Mintre több (számomra) fölösleges alkalmazás volt előre telepítve, meg több gyári hátteret tartalmazott. Működésre ugyanaz, mivel mindkettő Ubuntu alapú disztribúció KDE asztali környezettel, mégis két külön disztrónak kell tekinteni őket. Itt ugye már felmerülhet bennünk, hogy szó lehet némi profitorientációról.
  A másik ág ugye a Red Hat alapú, ami már azért egészen más mint az előbbiek. Más parancsokra "hallgat" a terminál - konzol (konsole) ha úgy tetszik) -, más csomagokat kezel. Itt .rpm (red-hat package manager) fájlok vannak. Ez a rendszer a Debiannal ellentétben nem ingyenes - bár ingyen kipróbálható. Sokkal népszerűbb rpm alapú rendszerek az openSuse, a Fedora, vagy a CentOS.

  Na de rátérek végre az asztali környezetre (desktop environment - DE) is. Bármelyik Linux disztróról is legyen szó, mindegyikre elérhető szinte az összes létező DE. Hogy melyikre essen a választásunk, az legyen függvénye annak, hogy melyik tetszik a legjobban, illetve milyen erős gépen akarjuk használni azt.
KDE: A legnagyobb erőforrás igényű, ugyanakkor a legszebb felület is szerintem. Nagyon egyedien testre szabható, látványos vizuális effektekkel felszerelt.
Mate: Gnome 2-ből kiforrott felület, mely személyes kedvencem. Alacsony erőforrásigénye mellett, legalább annyira szépen testre szabható, mint az előbb említett KDE.
Xfce a következő amit megemlítek. Legtöbben talán ezt a DE-t szeretik leginkább. Szép, egyszerű, gyengébb gépeken is szépen elfut, egészen jól formálgatható.
Lxde: nagyon egyszerű, nagyon minimális gépigényű. Azoknak javasolnám elsősorban, akiknek öreg gépük van amit már nem szeretnének, nem érné meg, vagy már nincs értelme bővíteni, viszont netezésre még tökéletes lenne, és egy kellemes grafikus környezetre vágynak még mellé.
IceWM / WMaker / Openbox / Fluxbox: Rettentően egyszerű ablakkezelők, melyeknek teljesen elhanyagolható a gépigényük (~52-90MB ram). Szerintem csodálatos, hogy léteznek, azt gondolom, hogy meg lehet szokni a használatukat, még ha nem túl szokványos is. Itt tényleg csak az a lényeg, hogy a legősibb számítógépet se legyen szükséges csak karakteres környezetben futtatni, hanem kapunk egy nagyon minimális grafikusat. Vannak disztribúciók amik alapértelmezetten ilyen DE-vel vannak felszerelve némi hozzáadott extrákkal, de mint fentebb említettem bármelyik disztróra elérhetők, mindössze néhány megabájtot igényelnek, így semmit nem veszítünk ha kipróbáljuk őket.
[Még sok fajta DE létezik, de ezeket én nem tartom olyan érdekesnek, hogy megemlítésen kívül több szót is ejtsek róluk. Unity - ez volna az Ubuntu alapértelmezett felülete -, Gnome - a klasszikus változata volt régen az Ubuntu gyári felülete, régisége ellenére még ma is sok rendszer használja alapértelmezettként -, Gnome shell - Gnome 3-as változata, én személy szerint csak tábla gépekre ajánlanám, de pl. a magyar fejlesztésű UHU-nak ez az alap DE-je -, Cinnamon - a népszerű Linux Mint egyik elérhető verziójának alapértelmezettje -, Enlightenment - maga a borzalom (számomra), de nem írom le, mert valakinek bejön gondolom.]
Amennyiben több DE is van telepítve rendszerünkre, akkor kedvünkre váltogathatjuk őket. Mindössze ki kell csak jelentkeznünk az adott munkamenetből, és a bejelentkezési képernyőn kiválasztani a másikat amit használni szeretnénk.

Az sem mindegy ám, hogy milyen böngészőt használunk ha fontos számunkra az erőforrással való gazdálkodás. Korszerű gépeken (több magos processzor, 4GB vagy több ram) teljesen mindegy persze, de gyengébb képeken ez is fontos szempont még amellett, hogy milyen DE-t használunk. Legtöbbet a sokak által szeretett Chrome böngésző fogyaszt, ezt követi nagyon picivel lemaradva csak az Opera. A Firefoxnak van a legalacsonyabb fogyasztása az ismertebb böngészők közül. Vannak még alternatív, jelentősebb egyszerűbb böngészők is, mint a Midori mondjuk. Erre még elérhető némi bővítmény is, de jelentősen kevesebb, mint a Firefoxra, viszont fogyasztása nem olyan sokkal kisebb, hogy feltétlenül azt ajánljam. Itt mindenki maga döntse el szerintem, hogy mennyire nagyon szeretne spórolni.
Léteznek még karakteres böngészők is, mint pl. a w3m. Ezt terminálból tudjuk futtatni miután telepítettük. (Nagyon érdekesen néz ki mondjuk a közkedvelt közösségi oldal ilyen egyszerűen megjelenítve :) )

 

Első találkozás a Linuxal

Sokan félnek a Linuxtól, félnek a változástól, hogy majd a jól megszokott windowsukról nehéz lesz átszokni egy teljesen ismeretlen rendszerre. Nem kell félni, még sokkal barátságosabb, meg egyszerűbb is ha arra vágyunk.
Kezdőknek az Ubuntu variánsait szokták ajánlani, ezt én sem tenném másképp. Végtelenül egyszerű a telepítése, használata meg úgyszintén. Később érdemes lehet áttérni a Debian-ra (picit bonyolultabb csak), de persze nem létfontosság, csak nem véletlenül ez mindennek az alapja. :)
Annyit fűznék még hozzá ehhez, hogy bár léteznek windowsra hasonlítani vágyó disztribúciók (Zorin, Q4os..), de nagyon értelmüket nem látom, mert bár kinézetre észrevehetünk bennünk némi hasonlóságot, azonban belül azok is Linuxok. Aki windowst akar használni, az használjon windowst, aki Linuxot, az meg ne arra hajazzon, hogy hasonlítson a windowra. Ezek a rendszerek tényleg olyan embereknek valók csak szerintem, akiket reménytelen meggyőzni arról, hogy sok szempontból előnyösebb Linuxot használni, viszont lényegében teljesen mindegy nekik, hogy min böngésznek, vagy néznek filmet.
(Édesanyámnak, és párjának például szerintem jobb, hogy egy hét csak facebook, youtube, meg gmail-ezés után nem lesz 278 sor toolbar a laptopjuk böngészőjében, és egy tökéletesen stabil rendszert használhatnak :) )

Címkék: windows oprendszer disztribúció gyakorikérdések disztró Linux első Linux

GRUB helyrerázása 2. - ha sehogyan sincs lehetőségünk dual boot-ra

2014.10.15. 17:22 | ZöldPard0n | Szólj hozzá!

Egyik kedves barátomnak raktam össze egy gépet, hasonlóan alakítottam ki a hardverek struktúráját, mint a saját gépemnél is, azaz került bele egy nagyobb kapacitású merevlemez, valamint egy ssd amit ketté osztottam, hogy legyen rajta windows és linux oprendszer egyaránt. Az egyszerűbbik utat választottam, hogy létrejöjjön a dual boot lehetősége, tehát először a windowst, majd a linuxot telepítettem, így automatikusan létre kellett volna jönnie a dual boot dolognak - de nem jött. Nem tudom biztosan mi lehetett a probléma, mert nálam is így működik a dolog, de betudtam annak, hogy uefis alaplapja van.

Először kissé primitív - ám de hatékony - módszerrel orvosoltam a problémát, és az itthoni boot konfigomból (/boot/grub/grub.cfg) másoltam át a windowshoz tartozó sorokat az ő konfigjába.
Viszont van ennél egy sokkal jobb megoldás is!

A Puppy Linux névre hallgató disztribúció meg van áldva egy bootloader telepítő alkalmazással, minek neve grub4dos. Ezt természetesen használhatjuk live rendszerről indítva. Fantasztikusan felismeri mind a linux, mind a windows oprendszert, valamint azt is testre szabhatjuk vele, hogy melyik legyen elől a listában.

Címkék: windows linux grub efi uefi Dual boot

Terminál és a Bash - nem félünk a farkastól

2014.03.11. 11:58 | Spyracs | Szólj hozzá!

Nem esz meg, csak megkóstol. Vajon mi is lehet az, amit hiányolok, amikor egy Windowsos gépet kell helyreráznom vagy egyáltalán használom... A Windows parancssor nevetséges a Linux terminálhoz képest.

Mi az a terminál emulátor?

Miért hívják emulátornak?

Mint tudjuk, egy operációs rendszernek nem feltétlenül van grafikus felülete. Számos disztribúció alap telepítése nem is tartalmaz GUI-t, ilyenek a KISS (Keep It Simple, Stupid - azaz tartsuk egyszerűen, lebutítottan) irányelvet követők: az Arch Linux, Slackware, a Gentoo, de Ubuntu Server és Debian telepítéskor is opcionális a GUI telepítése, aki használt már BackTracket, az pedig tudja, hogy azokon, bár van GUI, de konzolos felületre bootol alapból.

Tehát GUI nélkül konzolos felületre bootolunk. A konzolba írt parancsokat szinte közvetlenül a rendszermagnak, a kernelnek adjuk. Ezáltal elérhető számos olyan funkció, amit a GUI lehet, hogy fel sem kínál. Ez az erőteljes irányítási mód az, amit elérhetünk a terminál emulátorral, ami gyakorlatilag egy emulált konzol, a terminál segítségével teremt közvetlen kapcsolatot a user és a kernel között.

Miért kéne, hogy ez érdekeljen engem?

Aki ismeri a terminálos parancsokat, vagy legalább néhányat közülük, az nagyon meg tudja gyorsítani a saját munkáját. Néhány egyszerű feladat végrehajtása sokkal egyszerűbb, ha az ember ismeri a varázsigéket, ilyen egy fájl vagy mappa megkeresése, a linkek létrehozása, a tömeges átnevezés, a csomagkezelő használata, egyszerű jegyzetek szerkesztése. Van olyan feladat is, amit csak konzolon tudunk elvégezni, mint bizonyos rendszerfájlok szerkesztése, programok forrásból való telepítése és a root jogok megszerzése!

A terminálablak - prompt magyarázata

Ha nyittok egy terminált (általában Ctrl-Alt-T, vagy Alkalmazásindító > Rendszer és ott valamelyik), akkor egy furcsa szöveget és egy villogó kurzort fogtok látni, ami nálam így néz ki:

spyracs@Dstable-01:~$

Ezt nevezzük promptnak, és a következőképpen épül fel:

<felhasználónév>@<gépnév>:<munkamappa elérési útja>$

A "munkamappa elérési útja" az úgynevezett aktuális munkakönyvtár. Ha létrehozunk egy fájlt elérési út megadása nélkül, akkor az itt, az aktuális munkakönyvtárban jön létre. Próbáljuk ki, hozzunk létre egy üres .txt fájlt a touch parancs segítségével, majd listázzuk ki a mappa tartalmát, ott lesz benne a fájl:

touch valami.txt
ls

Az ls parancs kimenetéből kitalálhattátok, hogy a /home/<username> mappában vagytok. A prompt <mappa elérési útja> részét, azaz a /home/<username> mappát itt a ~ jel képviseli az egyszerűség kedvéért.

Navigálás - cd, ls, grep

A mappák között mászkálhatunk a cd paranccsal, melynek használata a következő lehet (tegyük fel, hogy spyracs a bejelentkezett felhasználó):

spyracs@Dstable-01:~$ cd /home/spyracs/Letöltések
spyracs@Dstable-01:~/Letöltések$

Mint láthatjátok, a /home/spyracs része az elérési útnak itt is a ~ karakterrel van helyettesítve. Listázzuk ki, hogy milyen fájlok vannak a letöltések közt!

spyracs@Dstable-01:~/Letöltések$ ls
SteamOSImage.zip
Syslog.txt
teamviewer_linux.deb
Tux.png
vlsub-master.zip
spyracs@Dstable-01:~/Letöltések$

Látható, hogy van itt egy CD képfájl bezippelve a SteamOS-ről, van egy txt naplófájl, egy TeamViewer telepítő bináris, egy kép Tux-ról, a Linux pingvinről, és egy másik másik becsomagolt VLC bővítmény telepítő. Előfordulhat, hogy mondjuk arra vagytok kíváncsiak (például egy ennél SOKKAL nagyobb lista esetén), hogy le van-e töltve például a TeamViewer telepítő. Nem tudjátok a fájl pontos nevét, de az tuti, hogy benne a van a nevébe, hogy "teamviewer". Ekkor használható a grep nevű program, amivel gyakorlatilag kiszűrhetitek az ls kimenetéből azokat a sorokat, amelyek tartalmazzák a "teamviewer" karakterláncot. Ehhez egy "pipe" elnevezésű funkciót használunk. A pipe csövet jelent, gyakorlatilag az ls kimenetét átpumpáljuk a grep programon, ami az ls kimenetét bemenetként kapja meg és elvégzi a fent említett szűrést. A pipe-ot a következő karakter képviseli: | (AltGr-W)

spyracs@Dstable-01:~/Letöltések$ ls | grep teamviewer
teamviewer_linux.deb
spyracs@Dstable-01:~/Letöltések$

Szerintem teljesen logikus: az ls kimenete a |-on keresztül bemenetként átadódik a grep-nek, ami kiszűri azokat a sorokat belőle (1 db van), amelyek a "teamviewer" karakterláncot tartalmazzák. Most szűrjünk ki minden zip fájlt az ls kimenetéből:

spyracs@Dstable-01:~/Letöltések$ ls | grep ".deb"
SteamOSImage.zip
vlsub-master.zip
spyracs@Dstable-01:~/Letöltések$

Látható, hogy ha a szűrendő karakterlánc tartalmaz ilyen huncut karaktereket is (pl pont, vessző, pipe-jel, perjel, backslash, space), akkor érdemesebb idézőjelbe tenni.

Mi az, hogy root?

A Windowsos "Rendszergazda" analógiája Linuxon a root vagy más néven superuser felhasználó. Linux/UNIX alapú rendszereknél minden fájlnak van egy tulajdonosa és diszkréten elhatárolt jogok szabják meg, hogy ki olvashatja/írhatja/törölheti az adott fájlt. A rendszerfájlok tulajdonosa a root, de nagy részük olvasható a nem-root felhasználók által is. Maga a user csupán a saját mappájának a tulajdonosa, ami a /home könyvtárban található. Maga a /home már a root tulajdona, ezért új felhasználót is csak a root hozhat létre, mivel ez a /home mappába való írással jár.

Érdekes, hogy Androidon is a helyzet: az Android kernel, aki nem tudná, Linux alapú, de ő maga nem Linux kernelt futtat, tehát nem nevezhető Android Linux-nak :D

De mind Androidon, mind bármelyik Linuxon vagy UNIX alapú rendszeren, azért mi szeretnénk hozzáférni a rendszerfájlokhoz. Erre többféle módszer létezik (az Android rootolással itt nem foglalkozunk):

su, sudo, gksu, kdesudo

Ezek már terminál-parancsok, illetve programok, melyeket root jogok szerzésére használhatunk. Az első a terítéken a su. Használata:

su
<root jelszava>

Próbáljátok ki egy terminálablakban, hogy mi történik, ha ezt lefuttatjátok! Először is a prompt megváltozik, nálam ilyen lesz:

root@Dstable-01:/home/spyracs#

de Ubuntu alapú OS-eken, ahol biztonsági okokból eltávolították a root-ot, más is lehet a prompt. Láthatjátok, hogy a <username> rész helyére most a root kerül, illetve a prompt végén a $ jel megváltozott # jellé, ami szintén a root jogot hivatott szimbolizálni.

sudo

Egy ilyen folyamatos root terminál használata biztonsági kockázatta jár, ezért találták ki a sudo-t, ami arra való, hogy egyetlen parancsot root jogokkal hajtsunk végre. Ráadásul sudo esetén nem is a root jelszavát kell megadnunk, hanem a sajátunkat. Tehát nálam:

spyracs@Dstable-01:~$ sudo apt-get update
<spyracs jelszava>

Ezzel az APT csomagkezelőt frissítjük, amihez root jogosultság kell. Itt írok le egy jó kis UNIX-os trükköt, amit általában sudo-val fogtok együtt használni. Ha kiadtok egy parancsot és sír, hogy nincs jogotok végrehajtani, akkor használhatjátok a

sudo !!

parancsot, ahol a !! (bang-bang) automatikusan kiegészül az előző paranccsal. Tehát ha beírnám, hogy "apt-get update", akkor sírna, hogy nem tudja zárolni az adminisztrációs könyvtárat. Ezután elég csak a "sudo !!" parancsot kiadni és újra végrehajtja sudo-val az apt-get update-et. sudo-val is átléphettek godmode-ba (root-ba), ha kiadjátok ezt a parancsot:

sudo -i
<júzer jelszava>

vagy ezt:

sudo su
<júzer jelszava>

gksu, kdesudo

GUI-s (azaz nem konzolos, hanem grafikus) programok használatakor jó megszokni, hogy sudo helyett az adott OS-nek megfelelő grafikus sudo-frontendet használjuk, tehát KDE esetén a kdesudo-t, minden más esetén a gksu-t. Ubuntu alapú disztróknál (általában) nem jelent problémát, ha sudo-val indítjátok a grafikus programot, de pl Debianon nem tudnak elindulni, csak a grafikus sudo frontend használatával. Ha például grafikus szövegszerkesztővel akartok egy rendszerfájlt buherálni, azt nem-KDE disztró esetén így kell:

gksu gedit /etc/apt/sources.list

Itt a gedit programmal szerkesztjük meg a azt APT internetes csomagforrásainak listáját, és ehhez root jogokra van szükségünk.

alias

Az egyik legjobb parancs a UNIX rendszerekben, egyszerűen imádnivalóan rugalmassá teszi a rendszert. Gyakorlatilag egy terminál parancsot hoz létre, amihez egy másik parancsot kapcsolhatunk. Mindjárt írok egy saját kedvenc példát, csak előbb a szintaxist mutatom meg:

alias újparancs="régiparancs"
alias update-all="sudo apt-get update; sudo apt-get upgrade -y"

Tehát az általam leírt alias egymás után lefuttatja az apt-get update-et és apt-get upgrade-et. Elég kényelmes, nem? Ahogy látjátok, több parancs is összefűzhető a pontosvessző használatával. A már létező aliasokat kilistázhatjátok az

alias

paranccsal, így meztelenül. Eltávolítani így lehet például az update-all aliast, illetve minden alias-bejegyzést:

unalias update-all
unalias -a

FONTOS: ezek az aliasok csak az aktuális munkamenetben maradnak meg.

Ha véglegesíteni akartok egy aliast, ahhoz meg kell szerkesztenetek a ~/.bashrc fájlt. A fájl végéhez odaírhatjátok a saját aliasaitokat, csak írjatok egy kommentet elé (olyan sort, ami #-tel kezdődik), hogy később tudjátok, melyik volt az, ha ki akarnátok venni:

# saját aliasok
alias újparancs1="régiparancs1"
alias újparancs2="régiparancs2"
... satöbbi satöbbi ...

Scriptelés

Ha gyakran ismételgetitek ugyanazokat a parancsokat, vagy például gyakran telepítitek újra a rendszert, akkor érdemes lescriptelni pl. a gyakran használt programjaitok telepítését. Egy bash scriptet szövegszerkesztővel hozhattok létre, üres fájlt kell létrehoznotok, vagy a fent említett touch parancs vagy simán a nano konzolos szövegszerkesztő segítségével. Ahhoz, hogy a Linux felismerje, hogy egy fájl bash script, ezt közölni kell vele a script első sorában, aminek minden esetben így kell kezdődnie:

#! /bin/bash

Ez a sor megmondja, az oprendszernek, hogy a /bin/bash program segítségével kell futtatni ezt a fájlt. A #! kiolvasva lehet she-bang, sha-bang, hash-bang, crunch-bang, ahogy tetszik...

Én általában fő rendszerként Debiant használok, az pedig elég kevés alapból telepített programmal van felszerelve, ezért nálam mindig van egy ilyesmi script, amit le tudok futtatni friss telepítés után (és a sudo telepítése és konfigurálása után, ugyanis sudo alapból nincs Debianon :D):

#! /bin/bash
sudo apt-get update
sudo apt-get install -y vlc libreoffice chromium-browser clementine qbittorrent wine flashplugin-nonfree icedtea-plugin virtualbox pidgin (stb... stb... ide folytathatjátok a felsorolást)
sudo apt-get upgrade -y

Az install és az upgrade után tett -y kapcsoló azt jelenti, hogy a telepítő, illetve frissítő feltételezi, hogy minden eldöntendően feltett kérdésre igennel válaszolunk. Bash scriptbe bármilyen parancsot beírhatunk egymás után, amit terminálban ki tudunk adni, így jelentősen megkönnyíthetjük, automatizálhatjuk a friss telepítés utáni teendőket. Persze ennél sokkal többet tud a bash, de most mélyen nem folyunk bele a programozásba.

Ahhoz, hogy a scriptet futtatni lehessen, futási jogot kell adni neki a következőképpen (tegyük fel, hogy a ~/scriptek könyvtárban van és friss-telepites a script neve):

sudo chmod +x ~/scriptek/friss-telepites

Ezután simán az elérési útja kiadásával futtathatjuk a drágát terminálból:

~/scriptek/friss-telepites

Pápá

Ennyit szántam egyelőre a terminál használatáról és a scriptelésről. Elég sok hasznos dolog van még, előfordulhat, hogy csinálok még egy posztot ebben a témában, de mindenképpen ezek a leghasznosabb parancsok.

A legközelebbi viszontlátásig:
Üdv: Spyracs

Címkék: konzol script root bash terminál Linux Ubuntu scriptelés Debian Linux Mint terminál emulátor bash script

Melyik disztrót válasszam? 3. - Az ezerarcú Debian

2014.02.27. 10:11 | Spyracs | Szólj hozzá!

Az Ubuntu és a Linux Mint sokszínűsége nagyon csodálatos, de ez a változatosság a Debian ezer arcából fakad. Mit keres egy friss Linux-júzer?

  • olcsó rendszert
  • biztonságot
  • stabilitást
  • gyorsaságot
  • testreszabhatóságot
  • (szabadságot)

Ezek mindegyike elérhető a Debianban. Hogyan lehetséges ez? A mindenkori Debian GNU/Linux-nak három verziója érhető el. Ezeknek külön-külön repóik vannak, amelyekben különböző csomagverziók érhetőek el. Ez a három verzió szorosan kapcsolódik a programok új verzióinak megjelenésével:

Debian stable (Debian GNU/Linux 7 "Wheezy")

Ha valaki stablitiást vagy biztonságot keres a disztrók világában, akkor ez az egyik legjobb választás szoftveres támogatottság szempontjából is.
Akár hetekig elfut újraindítás vagy kikapcsolás nélkül, így szerverekre is ideális. Minimális mennyiségű "RC bug" található benne, tehát frissítéskor nem kell aggódnunk, hogy eltörik a rendszer valamilyen csomag bugja miatt.
Hátránya viszont, hogy a programok nem hogy nem "up-to-date"-ek, hanem van amelyik egyenesen ŐSI :D Jó példa erre a VirtualBox, amely Debian Wheezy-n számos funkciónak híján van, amely funkciók viszont más disztrókon régen elérhetőek.

Debian unstable ("Sid")

A frissen fejlesztett csomagok, frissítések, ha megfelelnek a GNU elvárásoknak, szabad szoftvernek minősíttetnek és mehetnek az unstable repóba. Itt aztán tényleg "bleeding edge" szoftverek vannak, azaz a lehető legfrissebb verzió, ami sajnos azzal jár együtt, hogy egy-egy apt-get upgrade után olyan szinten eltörhet a rendszer, hogy fel sem bootol... Vagy jobb esetben valamelyik programunk bemondja az unalmast.
Azért annyira persze nem vészes a helyzet, és a fejlesztők is gyorsan értesülnek a kiforrott bug jelentési rendszeren keresztül, ha ilyesmi áll fenn. Unstable-ön 1-2 nap, vagy sokszor pár óra alatt már jön is a patch és minden helyreáll.
Ubuntu és leszármazottai a Debian unstable repóját használják. Empirikus tapasztalatom az, hogy az Ubuntun elérhető programok legalább háromnegyede eredetileg Debianos (de ez csak az én véleményem). Persze az Ubuntu fejlesztők az új Ubi kiadása előtt befoltozzák a hibás csomagokat, így az Ubi mindig stabilabb lesz a mindenkori Sid-nél.

Debian testing ("Jessie")

Ha egy csomag bizonyos időt (sürgősségtől függően 10 v 5 v 2 napot) kibír az unstable-ben anélkül, hogy frissítenék és bizonyos szempontoknak megfelel, akkor átkerül a testing repóba. Így a Debian testing viszonylag friss csomagokkal rendelkezik és stabilabb is a Sid-nél.
Hátránya, hogy ha viszont egy törött csomag kerül bele, akkor az elég sokáig benne is maradhat: a "bizonyos időt" tuti kivárja, de ha a Sid-ben lévő megfelelőjét elkezdik frissítgetni, akkor ez az idő minden ilyen frissítéskor nullázódik, így egy-egy törött csomag sokszor bent rekedhet akár hetekig is (persze ez ritka).
Linux Mint Debian Edition (LMDE) a Debian testing-re épül és rolling release frissítést alkalmaz.

Amikor egy új Debian stable-t készülnek kiadni, akkor "fagyasztják" a testing repóját. Ilyenkor unstable-ből már nem érkezhet bele több csomag, és elkezdik kijavítani a biztonsági réseket és a néhány megmaradt RC bugot. Ha ezzel megvannak és úgy ítélik, hogy stabil a rendszer, akkor kiadják a következő Debiant. A hivatalos kiadás mindig a stable, és olyan 1,5-2 évenként szokott jönni az új.

Melyik Debian verziót válasszam?

Én a következőt javaslom: mivel a Debian stable tényleg betonstabil (nem viccelek, nálam kibírt majdnem egy évet, pedig én aztán agyonberheltem), ezért én mindig tartok egyet a gépemen, és ha különösebb extra dolgom nincs, akkor használom is előszeretettel. Mellette pedig mindig van egy kísérletezős partícióm, ahol új disztrókat próbálok ki vagy például LoL-t telepítek nektek :D (már letöröltem :D)
Ha a testinget választjátok, akkor előfordulhat, hogy a törött csomagot nektek kell kijavítani. Ez nem azt jelenti, hogy kódolnotok kell, hanem azt, hogy Sid-ből be kell importálni azt az egy csomagot, ami kérdéses. Ez nem olyan bonyolult dolog, ha valakit érdekel, leírom szívesen. A bonyolult a törött csomag azonosítása... (de nagyon néha kódolni is kell :D)

Átállás egyik verzióról a másikra

Az átállás leginkább egy irányba javasolt, mégpedig a stable > testing > unstable irányba. Visszafelé is meg lehet csinálni, de az meghaladja a kezdő Linuxosok tudását és jobban járunk, ha egyszerűen újrahúzzuk :D
De maga az átállás a következőképpen zajlik:

  • Nyissunk egy teminált
  • Találjuk ki, milyen szövegszerkesztőnk van (KDE: kate, GNOME: gedit, Xfce: mousepad, LXDE: leafpad)
  • Válasszuk ki a megfelelő sudo grafikus frontendet (KDE: kdesudo, többi: gksu)
  • adjuk ki a parancsot (leírom pl GNOME-nál hogy van:)
gksu gedit /etc/apt/sources.list

Ezzel megnyitottuk a forráslistát... Annyit kell tennünk, hogy minden "deb" vagy "deb-src" kezdetű sorban átírjuk a "wheezy", "wheezy-updates", "stable", "stable-updates" bejegyzéseket a nekünk megfelelőre, tehát:

  • testing esetén "jessie" és "jessie-updates" VAGY "testing" és "testing-updates". Mindegy melyiket használjuk.
  • unstable esetén "sid" és "sid-updates" VAGY "unstable" és "unstable-updates"

utána kiadjuk ezt a parancsot:

sudo apt-get dist-upgrade

Kivárjuk míg dolgozik és kész is vagyunk!

Pápá

Ennyit a jelenlegi kedvenc disztrómról, a Debianról! A játékos kedvűeknek nem ajánlom, mert PlayOnLinux Ubuntus találmány. Bár Debianra is van bináris telepítő hozzá, én még nem próbáltam (de lehet, hogy teszek egy próbát).

A legközelebbi viszontlátásig:
Üdv: Spyracs

Címkék: Linux Ubuntu Jessie Sid Debian Linux Mint LMDE Debian stable Wheezy Debian testing Debian unstable

A kísérletezőknek és a végleg elkeseredetteknek: Oracle VM VirtualBox

2014.02.26. 13:08 | Spyracs | Szólj hozzá!

Ha tartunk valamelyest a Linuxra való áttéréstől vagy szívesen kipróbálnánk valamilyen disztribúciót, de jelenleg nincs szabad partíciónk, akkor kényelmes megoldás egy virtuális környezet emulálása és a választott Linuxunk rátelepítése. Mivel emulálni egyszerűen lehet különleges hardwarekonfigurációkat is, ezért ha nem Mac-kompatibilis a gépünk, de az OSX-re kíváncsiak vagyunk, vagy szükségünk van rá valamiért, akkor ez is megoldható VirtualBoxban.

Ha valamilyen speciális Wines programra van szükségünk és se szabad alternatívát nem találtunk hozzá, se Wine-ban nem konfigurálható, akkor egy alternatíva lehet a virtuális Windows telepítése, és az emulált környezet felhasználása ilyen célokra.

A VirtualBox letöltése és telepítése:

Windowsosoknak:
A www.virtualbox.com weboldalon, a downloads menüpont alatt megtaláljuk a platformunknak megfelelő (x86/amd64) linket: http://download.virtualbox.org/virtualbox/4.3.6/VirtualBox-4.3.6-91406-Win.exe
Ez egy egyszerű Windowsos telepítő bináris .exe fájl, a varázsló végigvezet majd a lépéseken.

Linuxosoknak:
Debian alapú disztrót használóknak a repójában benne kell, hogy legyen a virtualbox csomag, így egy

sudo apt-get update
sudo apt-get install virtualbox

paranccsal (vagy a szoftverközpontból) feltelepíthetjük.

A VirtualBox konfigurálása

Sokat nem kell bolhászkodni a programmal, csak két fogalmat írok le, amivel majd találkozhattok a VirtualBox dokumentációjában vagy internetes problémamegoldáskor:

  • host operating system / computer: a "gazda" operációs rendszer vagy számítógép, azaz "aki emulál".
  • guest operating system / computer: a "vendég" operációs rendszer vagy számítógép, azaz "akit emulálnak".

Új virtuális gép létrehozása:

Nem bonyolult dolog, csak kattintsunk az "Új" gombra.

Az első párbeszédablakban el kell neveznünk a virtuális gépet, illetve ki kell választanunk a rátelepítendő operációs rendszert. Azzal hogy kiválasztunk valamit a legördülő menüből, még semmi nem történik, csak a virtuális gép emulált hardwares konfigurációi optimalizálódnak az adott OS-hez, nehogy valamilyen inkompatibilitási gondunk legyen.

A második párbeszédablakon be kell állítanunk, hogy a host rendelkezésére álló fizikai memóriából mennyit adunk át a guestnek. Amikor elkezdjük felbootolni az emulált rendszert, akkor ezt a memóriamennyiséget azonnal lefoglalja magának, ezért a teljes fizikai memóriánk felénél többet nem érdemes átadni, nehogy lefagyjon a host (vagy használhatatlanságig lassuljon), de azért a VirtualBox által alapból beállított, "ajánlott" memóriaméretnek érdemes legalább a másfélszeresét rászánni, ha megtehetjük.

A harmadik ablakban a virtuális lemezről kérdeznek minket. Ez gyakorlatilag a merevlemezen egy fájl lesz, ami az emulált környezet háttértárjaként fog funkcionálni. Három opciónk van:

  • Ha nem adunk a rendszernek virtuális lemezt, akkor csak legfeljebb Live rendszereket tudunk kipróbálni.
  • Új virtuális lemezt készítünk
  • Egy már meglévő virtuális lemezt használunk: például azt mondom nektek, hogy van egy jól felkonfigurált virtuális Backtrackem és odaadom, akkor itt "tölthetitek be". :D

A negyedik ablakban a merevlemez típusát adhatjuk meg. Ezt különösebben nem kell állítgatni, mert a két legnagyobb virtualizáló program (VMWare és VirtualBox) amivel kezdőként találkozni fogtok teljesen kereszt-kompatibilis ilyen szempontból egymással.

Ötödik ablak: a tévedések elkerülése végett: a "Dinamikusan növekvő" opció NEM azt jelenti, hogy ha elfogy a hely a virtuális lemezen, akkor megnöveli nekünk, hanem azt, hogy nem foglalja le egyszerre a (teszem azt) 30 gigányi helyet a merevlemezen, hanem ahogy növekszik a virtuális lemezünk, úgy növeli szépen a fájlt, de maximum a beállított értékig. Ez helymegtakarítás szempontjából jobb, viszont töredezettséget okoz a merevlemezen (nem fizikai értelemben :D) és lassabban megy rá az írás, amikor épp "növelődik" :D. Ráadásul ha törlünk róla, akkor sem lesz kisebb :D

Hatodik ablakban kell adnunk egy fájlnevet a virtuális lemeznek, illetve a tallózás gombbal menthetjük ahová akarjuk. A csúszkával adhatjuk meg a méretet.

Ezzel létre is hoztuk a virtuális számítógépet!

FIGYELEM: a VirtualBox jelenleg csak 32 bites (=x86, =i386) rendszereket emulál, de maga a program létezik 32 és 64 bites verzióban is.

Operációs rendszer telepítése az emulált gépre

Számítógépünk már van, már csak operációs rendszert kell telepítenünk rá. Nem feltétlenül kell az első ablakon beállított operációs rendszert rátennünk, nyugodtan kísérletezhetünk olyannal, hogy pl. emulált Mac-re felmegy-e az Arch Linux vagy hasonlókkal.

A telepítéshez szükségünk van a telepítendő OS ISO lemezképfájljára, amit Linux esetén az adott disztribúció weboldaláról, Windows/OSX esetén meg a jó ég tudja honnan beszerezhetünk. Az ISO fájlt a virtuális gépünkben található virtuális DVD meghajtóba virtuálisan behelyezhetjük, ha jobbklikkelünk a VirtualBox Kezelőben a gépünket reprezentáló bejegyzésre, majd a Konfigurálás... menüpontra. Itt nyugodtan nézelődhetünk, állítgathatunk amit csak akarunk, legfeljebb nem fog felbootolni az operációs rendszerünk. Az ISO fájlt a "Tároló" menüpontban csatlakoztathatunk. A "Tárolófa" dobozban a "Vezérlő: IDE" menüpont alatt van egy CD ikon, azt kell kijelölni és a jobb oldalon a "CD/DVD meghajtó" legördülő menü MELLETT lévő kis CD ikonra kattintva a "Virtuális CD/DVD választása" menüpontnál betallózhatjuk az ISO fájlunkat.

Ezután OK gombbal kiléphetünk és duplaklikkel indíthatjuk a gépünket, ami szépen felbootolja majd a telepítő CD-t. Innentől tiétek a pálya, telepítgessetek, kísérletezzetek, ha valamit elszúrtok, akkor se lehet semmi komoly baj, majd kitörlitek a virtuális gépet és csináltok egy újat helyette.

Guest asztalba építése vagy teljes képernyőssé tétele és fájlmegosztás

Integrációs szolgáltatások telepítése

Az USB portok átírányítása a virtuális gépre elég bonyolult folyamat, nincs is rá különösebben szükség, mert mappát is tudunk megosztani. Ehhez a virtuális gépre telepítenünk kell az "Integrációs szolgáltatás"-okat, ami gyakorlatilag egy driver-csomag az emulált hardware-ekhez.

Bootoljuk fel a guest-et! Miután felállt a rendszer, az "Eszközök" menü alatt kattintsunk az "Integrációs szolgáltatások telepítése" menüpontra. A VirtualBox letölti és felcsatolja nekünk a drivereket tartalmazó ISO-t és fájlkezelőből kikereshetjük a Setup.exe-t vagy Linuxokon a scriptet, ami végigvezet a telepítésen.

FONTOS: az integrációs szolgáltatások telepítése Linux guestre biztonság szempontjából kockázattal jár. Ha telepítjük, ne netbankoljuk a virtuális gépen keresztül :P

Ennek a telepítése után már használható az átméretezhető mód, a teljes képernyős mód és az asztalba integrálás. Próbáljátok ki őket!

Fájlmegosztás beállítása

Konfigurálás menüben a "Megosztott mappák" menüpont alatt kattintsunk a pluszjeles kis mappára (Új megosztott mappa hozzáadása). A felugró ablakban adjuk meg / tallózzuk be a megosztani kívánt mappát (egész partíciót is lehet), nevezzük el, majd pipáljuk be az "Automata csatolás" és a "Legyen tartós" checkboxokat, ha azt akarjuk, hogy a guest újraindítása után is maradjon meg ez a mappa.
A megosztott mappát Windows guestről a Hálózat > VBOXSVR alalól érhetjük el.

Lehetséges hibák, bugok:

A vágólapot nem tudom megosztani, pedig engedélyeztem!
Ehhez a funkcióhoz be kell kapcsolni a biosban a virtuálizáció hardware-es támogatását. Ha ezután sem működik, akkor a géped nem támogatja hardware-esen a virtualizálást. Erről úgy is meggyőződhetsz, hogy a Konfigurálás > Rendszer > Gyorsítás fül inaktív.

Nem működik a drag'n'drop a host és a guest között, pedig engedélyeztem!
A probléma ugyanaz, mint az előző kérdésnél.

A guest nem látja a wifi kártyámat!
Főleg Backtrackeseknél lesz ez gond, ugyanis így nem lehet "tesztelni" az otthoni wifi AP titkosításának erősségét :D
Próbáld meg a Konfiguráció > Hálózat menüpont alatt a NAT-ot átállítani a "Bridge-elt kártya" opcióra. Ha ezután sem megy, akkor lásd előző két kérdés :D

A guest csak az egyik processzormagomon fut!
Szintén hardware-es virtualizációs támogatás hiánya, ld 1. kérdés.

Pápá

Játékok telepítését még nem próbáltam virtuális gépen, de mivel ott korlátozottak az erőforrások, ezért csak abban a végső esetben tenném, ha tényleg lehetetlen Wine-ra beállítani.

A legközelebbi viszontlátásig:
Üdv: Spyracs

Címkék: virtualizáció Linux Windows Ubuntu VirtualBox Debian Linux Mint Backtrack

A Wine-ról általában és az Office2007 telepítése és működésre bírása

2014.02.19. 16:00 | Spyracs | Szólj hozzá!

Szerény véleményem szerint az egyetlen hátulütője a Linux használatának a Microsoft Office hiánya. Gamerek a friss játékok nagy részét is elsirathatják. Egy áthidaló megoldás a Wine nevű Windows-környezet emulátor használata.

FONTOS

A Wine jelenleg csak a 32 bites (=x86 =x86_32 =i386) emulálást támogatja. Mit jelent ez? Azt, hogy a feltelepítendő programunknak 32 bites verziójúnak kell lennie és maga a Wine is 32 bites architektúrára van egyelőre stabilan kiadva (persze a 64 bites rendszer tudja futtatni a 32 bites Wine-t!)

Mi az a Wine?

Maga a program egy "réteget" hoz létre a futtatandó Windows alkalmazás és a Linux között, ezáltal a Windowsnak kiküldött kérések nagyjából "lefordítódnak" a Linux-Unix-os POSIX kérésekké, a legfurcsább, mármár pszichedelikus bugokat és jelenségeket produkálva.

Az, hogy egy általunk kívánt program vagy alkalmazás hogy fut Wine-nal, nagyjából csekkolhatjuk a Wine weboldalán, az AppDataBase-ben, ahol beírhatjuk keresőbe, vagy kiböngészhetjük egy listából (Ctrl-F használata javasolt) az óhajtott appot: http://appdb.winehq.org/

Öt szinten értékelik egy app futását. Lehet:

  • Garbage: szemét: nem települ vagy települ, de nem fut
  • Bronze
  • Silver
  • Gold
  • Platinum

Az MSOffice2007 és 2003 egész problémamentesen futtatható (legalábbis a Word-Excel-Powerpoint). Néhány régebbi játékot kipróbáltam rajta, azok a (némelyek számára) jól ismert Windows-bugot produkálták, amikoris turbó sebességgel pörgött a játék az új fajta processzor (? vagy GPU?) miatt.

Érdemes megfigyelni, hogy a top10 listájukon olyasmik szerepelnek, mint a World of Warcraft kliens, Starcraft 1 és 2, Elder Scrolls IV: Oblivion, The Sims 3. Ezeket valószínűleg megpróbálom felkonfigurálni én is Wine-ra és leírom Nektek hogyan kell működésre bírni őket, de egyelőre csak az MSOffice-ra koncentrálunk.

A Wine telepítése

Jóesetben a Wine megtalálható a disztrónk repójában. Abból indulok ki, hogy Debian alapú disztrót (Ubuntut, Linux Mintet vagy erre épülőket) használtok. Ebben az esetben szerecsések vagyunk, mert bent van az APT repójában. Ha 64 bites (=x64 =x86_64 =amd64) rendszeretek van, engedélyeznetek kell a repóban a hozzáférést a 32 bites repókat.

A 32 bites repók engedélyezése dpkg-ben:

sudo dpkg --add-architecture i386

Utána nem árt egy "sudo apt-get update", hogy az APT letöltse az újonnan bevett csomagok listáját.

MEGJEGYZÉS: ezután az apt-get update kb kétszer annyi ideig fog tartani, mint általában. Az i386-ot addig nem távolíthatjátok el a dpkg-ből, amíg van feltelepítve a rendszeretekre i386 architektúrájú csomag.

Az összes feltelepített csomag kilistázása és szűrés az i386 architektúrájú csomagokra:

dpkg -l | grep i386

Az i386 architektúra eltávolítása a dpkg-ből:

sudo dpkg --remove-architecture i386

Mostmár tényleg a Wine telepítése:

sudo apt-get update
sudo apt-get install wine

Microsoft Office 2007 telepítése

Az MSOffice-t nagyjából háromféle formában szerezhetjük meg:

  • CD/DVD formátumban
  • ISO lemezképformátumban
  • Egy mappa egy telepítővel

Az első esetben egyszerűen behelyezzük a lemezt a lejátszóba. Az automatikusan felismeri majd a Linux és megkérdezi, hogy akarjuk-e csatolni vagy meg akarjuk-e nyitni a fájlkezelővel. Mindent akarunk. Ha mégsem kérdezné meg, akkor nyissunk egy fájlkezelőt és mountoljuk/nyissuk meg rákattintással :D Ezután egyszerűen indítsuk el a telepítő setup.exe fájlt. A Wine lekezeli szépen és feltelepíthetjük a programot a Wine-ba értelemszerűen. Telepítés után még nem lesz tökéletes, a további teendőket a "Microsoft Office 2007 működésre bírása" fejezetben találjátok.

A második esetben az ISO fájl mountolnunk kell egy tetszőleges mappába. Hozzunk létre egy mappát a /home/<júzerném> mappában mondjuk /temp néven fájlkezelővel vagy terminálba:

mkdir ~/temp

a hullámot standard magyar billentyűzetkiosztáson az AltGr-1 billentyűkombóval hozhatjátok elő. Ő a /home/<júzerném> mappát képviseli. Ezután mountoljuk bele az ISO fájlt. Kell az ISO elérési útja. Felteszem, hogy a /home/<júzerném>/Downloads könyvtárban van:

sudo mount -o loop ~/Downloads/<iso fájl neve>.iso ~/temp

Ezután fájlkezelővel lépjünk be a temp könyvtárba! Kell hogy legyen egy setup.exe fájl, ezt egyszerűen indítsuk el! Telepítés után még nem lesz tökéletes, a további teendőket a "Microsoft Office 2007 működésre bírása" fejezetben találjátok.

A harmadik esetben egyszerűen lépjünk be a könyvtárba és indítsuk el a setup.exe fájlt! Telepítsük az MSOffice-t! Telepítés után még nem lesz tökéletes, a további teendőket a "Microsoft Office 2007 működésre bírása" fejezetben találjátok.

Microsoft Office 2007 működésre bírása

A telepítés után, ha elindítjuk mondjuk a Word-öt, mindenféle hibaüzeneteket kaphatunk az arcunkba. Az Excel és a Powerpoint egyenesen el sem indul. Ennek orvoslására keressük elő az alkalmazásindítóból (=Linuxos start menü) az Alkalmazások > Rendszer > Wine configuration bejegyzést és indítsuk el!

Ott kattintsunk a "Függvénykönyvtárak" fülre. Ott az "Új felülbírálás könyvtárhoz" legördülőből válasszuk ki a "riched20" bejegyzést, majd katt a "Hozzáadás" gombra. Az újonnan megjelenő bejegyzést jelöljük ki, majd katt a "Szerkesztés" gombra. Ott a rádiógombot állítsuk át "Natív (Windows)" értékre.

Ennyi volt :D Ugye hogy nem bonyolult, csak egy kis utánajárás kell hozzá :D Ha minden igaz, most menni fog rendesen a Word, Excel, Powerpoint.

Pápá

Ennek ellenére követlenül nem szerkesztenék dokumentumot a helyetekben ezekkel a helyettesítő office-okkal, mert például bizonyos betűtípusok nem működnek jól, illetve kódolási problémák is lehetnek. Megjelenítésre, kisebb módosításokra kiváló, de egy normálisan működő office-hoz inkább virtuális gépet hoznék létre. De erről majd később!

A legközelebbi viszontlátásig:
Üdv: Spyracs

 

Címkék: Linux Windows Ubuntu Word Excel Microsoft Office Debian Linux Mint Wine Powerpoint MSOffice MSOffice2007

GRUB helyrerázása

2014.02.14. 15:53 | Spyracs | Szólj hozzá!

grub rescue>

Ki ne kapna szívinfarktust amikor ezt látná bootolás után? Én azt kaptam.
Ki járt már úgy, hogy újratelepítés után eltűnt a másik oprendszere a GRUB-ból? Nekem eltűnt.

Mi az a GRUB?

A GRUB a Linux közösség egyik legzseniálisabb találmánya, egy ún. bootloader, amely a bootolható operációs rendszereket, segédprogramokat, kerneleket reprezentáló bejegyzéseket tartalmazza, kezeli. Karbantartása nagyon egyszerű mégis olyan bonyolultnak tűnhet az elején! Jelenleg amikor GRUB-ról beszélünk, akkor általában a GRUB2-t értjük alatta. Lényegi különbség az egyszeri kezdő Linux felhasználó szemszögéből annyi, hogy a 2-est használjuk, a régit meg nem...

Mivel a manapság legnépszerűbb Linux bootloader az a GRUB2, ezért ezt a bejegyzést tisztán neki szentelem, de ha valakit érdekel más bootloaderek (pl LILO vagy Syslinux) működése, javítgatása, írjon és esetleg róluk is írhatok valamit a jövőben.

A Linux közösség fejlesztői természetesen figyelembe veszik azt az elkeseredettséget is, amely arra vezet néhány megátalkodott embert, hogy Windows dual bootos rendszert hozzanak létre. Azonban a Windows feljesztői nem szívelik azt, ha valaki más rendszert is szeretne bootolni a Windows mellett (én se szívelném a helyükben), így sajnálatos módon, ha meglévő Linux oprendszerünk mellé telepítünk újonnan egy Windowst, akkor annak a bootloadere előszeretettel írja felül a már fent lévő és bejáratott Linux bootloaderünket (akár GRUB, akár LILO vagy akármi), ezért érdemes

  1. A Linuxot feltelepítenni másodjára
  2. Megjavítani a GRUBot telepítés után

A GRUB telepítése

Amit tudnotok kell, hogy a GRUB mindig egy lemez MBR-jébe (vagy GPT-jébe) kerül telepítésre (máshová is lehet, de az kisebb-nagyobb bonyodalmakat szül...). Ez azt jelenti, hogy a partícióktól független! Ha több lemez is van a gépünkben, akkor arra kell telepíteni a GRUB-ot, amelyik a BIOS boot sorrendjében legfelül van, illetve az legyen a boot sorrendben a legfelül, ahová a GRUB-ot telepítettük. Ha nem vagyunk biztosak, hogy pl /dev/sda vagy /dev/sdb van-e előrébb a boot sorrendben (amennyiben több merevlemezünk is van -> notebookosoknak általában nincs csak /dev/sda), inkább tegyük fel mindegyikre, abból nem lehet (nagy) baj.

Ha többféle (azaz nem csak Linux) operációs rendszerünk is van, akkor érdemes feltelepíteni az os-prober nevű programot a gépünkre, ami szépen megmondja a GRUB telepítőnek, hogy milyen bejegyzések kellenek még a Linuxokon kívül.

Tehát a kiadandó parancsok pl. Live Ubuntu (vagy bármelyik Debian alapú disztró) termináljából:

sudo apt-get update
sudo apt-get install os-prober
sudo grub-install /dev/sdx

/dev/sdx-ben az x helyére kerül a merevlemez betűjele (a partíció száma nélkül!)

Ezzel fent is van a GRUB, elvileg látjuk minden rendszerünket és tudjuk bootolni őket.

GRUB javítása

Meglévő GRUB elromolhat, ha például Windowst telepítünk egy Linux mellé. Ebben az esetben bootoljunk egy Live Linuxot, mondjuk Live Ubuntut és egy terminálablakban adjuk ki a következő parancsot:

sudo apt-get update (HA KELL AZ OS-PROBER IS!)
sudo apt-get install os-prober (HA KELL!)
sudo update-grub

A parancs újrakreálja a GRUB bejegyzéseit tartalmazó szöveges fájlt, így minden változás frissítve lesz, bootolhatunk amit csak akarunk. Persze a bejegyzések közt nem feltétlenül az lesz az első amit mi szertnénk, vagy lehet, hogy át akarjuk nevezni, ki tudja! Erről szól a következő fejezet:

GRUB személyreszabása

A GRUB2 kinézetén sok mindent meg lehet változtatni a bejegyzések sorrendjén és címén kívül:

  • az alapértelmezett hátteret
  • a betűtípust
  • a betűméretet
  • (többről én nem tudok, de biztos van más is)

Ennek a véghezvitelére léteznek a mi kezdő agyunk számára igen megerőltető terminálban beirkálós módszerek, amikkel nem foglalkoznék ennek a bejegyzésnek a keretein belül... De van szerencsére egy program, ami mindezeket megoldja helyettünk és még szép GUI felülete is van: a grub-customizer!

Letöltése Debianra:

https://dl.dropboxusercontent.com/u/31006290/grub-customizer_3.0.4-1_i386.deb

A csomagot, miután letöltődött keressük meg (valószínűleg a /home/<júzerném>/Downloads vagy Letöltések).
Terminálból kell megtalálnunk. A terminál alapból a /home/júzerném mappába dob minket, onnan pedig egy "ls" paranccsal kideríthetjük, melyik mappa lesz jó nekünk. Ha Letöltések mappa van ott, akkor

cd /Letöltések

majd újra csináljunk egy "ls"-t, hogy megvan-e a .deb fájlunk! Ha megvan, akkor

sudo dpkg -i grub-customizer*

felteszi nekünk a csomagot. Ha "dependecies" azaz függőségi hibákat dob, akkor mindjárt adjuk ki a 

sudo apt-get -f install

parancsot, ami felpakolja a függőségeket és befejezi a telepítést.

Ubuntun és Linux Minten

van a programhoz egy ún. PPA, amit hozzáadva a repókhoz, telepíthetjük belőle a csomagkezelőn keresztül a grub-customizert. Így kell:

sudo add-apt-repository ppa:danielrichter2007/grub-customizer
sudo apt-get update
sudo apt-get install grub-customizer

Ezzel fel is telepedett. A program kezelése elég egyértelmű, át lehet nevezni, ki lehet venni bejegyzéseket, át lehet állítani a sorrendjüket, betűtípusokat lehet választani és minden finomságokat (bár az utóbbival nem ajánlom a babrálást, nekem azóta ronda a GRUB-om, hogy belepiszkáltam...).

Pápá

Mostanra ennyi lenne az okosság! A GRUB2 a legjobb rendszerbetöltő amivel eddigi rövid életem során találkoztam, a legkezdőbarátabb, ezért is gondoltam, hogy legyen ez a mai menü.

A legközelebbi viszontlátásig:
Üdv: Spyracs

Címkék: Linux Ubuntu Debian Linux Mint GRUB GRUB2

Hogyan particionáljunk telepítés előtt?

2014.02.11. 20:20 | Spyracs | Szólj hozzá!

Legtöbben szerintem dual boot rendszert szeretnétek, így főleg erre a témára koncentrálok, de kitérünk majd a két Linuxot tartalmazó rendszerekre is. Az OSX-szel (Mac) itt nem foglalkozom, mert az egy külön szenvedés tárgyát képezi. Ha komolyabb érdeklődés mutatkozna iránta, természetesen írok róla egy bejegyzést.

A particionálásról

A particionálás az a folyamat, amelynek során egy háttértárat (merevlemezt) feldarabolunk kisebb egységekre. Erre azért van szükség, mert ha egynél több operációs rendszert szeretnénk a gépünkre telepíteni, akkor az ütközés elkerülése végett azokat külön partición kell elhelyeznünk. Az adatainkat (dokumentumokat, filmeket, képeket, zenéket, stb) szintén érdemes egy különálló partición elhelyezni, mert az operációs rendszer újratelepítésekor le kell formázni az adott particiót, ekkor pedig minden adat törlődik onnan.

Az is fontos szempont, hogy a különböző OS-ek válogatósak a fájlrendszerek tekintetében is, márpedig egy partición egy fájlrendszer lehet egyszerre.

A particionálás folyamatát legegyszerűbb egy live Linux rendszerről végezni a Gparted nevű programmal. A programot Live Ubuntun a Ctrl-Alt-T billentyűkombinációra előugró terminálablakba írt

gksu gparted

parancs előhozza a Gpartedet, ahol az "Unallocated Space" elnevezésű darabokra való jobb-klikkeléssel hozhatunk létre a New... menüpont segítségével particiókat.
Az elkészült, particionált merevlemezt a felbootolt Linux fájlként reprezentálja a /dev mappában a következőképpen:
/dev/sdxy, ahol x az adott merevlemez betűjele (a, b, c, ...), és y a partíció száma (1, 2, 3). Tehát egy partíciót ha csatolni akarunk olvasásra, akkor a következő kóddal tehetjük meg: például

sudo mount /dev/sda2 /mnt

felcsatolja az "a" lemez 2. partícióját a /mnt mappába.

Live Ubuntu készítése Unetbootinnal pendrive-ra:

A Live rendszerek lényege az, hogy egy előre konfigurált rendszert töltünk be egy optikai lemezről vagy pendrive-ról. Itt kipróbálhatjuk az operációs rendszert, kicsit állítgathatjuk, esetleg a számítógép helyreállításra használhatjuk.

Innentől a folyamat egészen jól adja magát: unetbootinban kiválasztjuk a pendrive-ot, amire telepíteni akarunk (Linuxon ne felejtsük el csatolni, azaz mountolni előbb!), betallózzuk az ISO fájlt, majd leokézzuk és mehet is.

Miután feltette az USB kulcsra, a gép újraindításakor vagy behozzuk a BIOS-t és átállítjuk a boot sorrendet előrehozva az USB HDD nevű bejegyzést, vagy belépünk a boot menübe, ahol kiválaszthatjuk, hogy most egyszeri alkalommal egy másik médiáról bootoljon a gép. Itt is az USB HDD menüpontot kell választani.

Master Boot Record (MBR) és GUID Partition Table (GPT):

A merevlemezeken található egy ún. partíciós szektor, amely a partíciós táblát tartalmazza. Ebben vannak feljegyezve a lemezen elvégzett darabolás következtében létrejött tortaszeletek. Namármost manapság ezen a területen éppen korszakváltást élünk meg, ugyanis a lemezek nagy részén még a régi partíciós szektor-féleség, az MBR található, azonban néhányon már megjelenik az új, a GPT. Akinek régi rendszerű a merevlemeze, az legfeljebb négyfelé particionálhatja, illetve kiterjesztett partíció létrehozásával adhat hozzá többet, mint négy. A GPT-n nincs ilyen megkötés (illetve nagyon magas szám). Mivel megjósolhatatlan, hogy kinek milyen lemeze van, az MBR-es módszert írom le, abból úgysem lehet baj a GPT-s lemezen sem.

A fájlrendszerekről

NTFS: A Windows renszereken a 2000-es csodarendszer (az NT kerneles) óta ismeretes az NTFS fájlrendszer a maga gyönyörűségében. Az előnye, hogy dual bootos felállásban az adatainkat ezen elhelyezve azok elérhetővé válnak mind a Windows, mind a Linux óperenciás rendszer alól.

FAT16/FAT32 és társaik: régebbi, Microsoft által fejlesztett, DOS-os fájlrendszerek. A legújabb, a FAT32 is erősen korlátozza az írás/olvasást (4 GB-nál nagyobb fájlt nem lehet rátenni). Nem ajánlott, az egyetlen helyzet ahol kötelezve voltam a használatára a unetbootin nevű USB "telepítőlemez" készítő program volt, amely megkövetelte.

exFAT: modernizált változata az előzőknek, egész gyorsnak tűnik. Linux alatt sajnos kevéssé támogatott, de megoldható, ha valaki nagyon ragaszkodik hozzá, akkor leírom, hogyan kell :D

Ext2/Ext3/Ext4: a natív Linuxos fájlrendszerek. Ext3 és 4 már tudják a naplózást, így visszaállíthatóak róluk pl. elveszett fájlok, adatok. Viszont flash alapú tárhelyekre (pendrive, memóriakártyák, SSD) kevéssé ajánlottak, mert azokat nagyon igénybeveszi, ha gyakran írnak/olvasnak róluk. Emiatt azokra ajánlottabb az Ext4 fájlrendszer, ugyanis ott a naplózás opcionális.

Windows 7 és egy Linux rendszer dual bootolása:

FONTOS TUDNIVALÓ: Linuxok szeretnek használni egy ún. swap, azaz cserehely partíciót a memóriatartalom ideiglenes tárolására, illetve például hibernálás esetén ide írják ki a memória teljes tartalmát. Emiatt érdemes egy, a fizikai memóriánknak megfelelő méretű swap partíció létrehozása. Ha nem tervezünk hibernálni, akkor elég a fele is, illetve 8 GB fizikai memóriától igazából nem is hiszem, hogy kell valaha is, de azért jobb félni, mint beszaggatni. A fizikai memória méretét a terminálba kiadott "free" parancs beütésével deríthetjük ki.

A létrehozandó particiók:

  1. 40 GB Ext4 partíciót a Linuxnak. Címkézzük "linux"-nak.
  2. swap, a megbeszélt méret szerint. Címkézzük "swap"-nak
  3. 80 GB kiterjesztett partíció, ezen belül egyelőre csináljunk 1 db 80 GB-os NTFS partíciót a Windowsnak. A Windows a telepítéskor létre fog még hozni egy 100 MB-os minipartíciót magának a 80 gigás mellé.
  4. A maradékot csináljuk meg NTFS-nek, ide kerülnek majd az adataink. Címkézzük "adat"-nak.

Linux rendszer és egy "kipróbálós" / Backtrackes partíció

Itt könnyű dolgunk van, összesen 4 elsődleges partíciót hozunk majd létre, ugyanis két Linux használhatja és használja is előszeretettel ugyanazt a swapot. Az adatainkat természetesen itt is külön partíción tároljuk.

A létrehozandó partíciók:

  1. 45 GB Ext4 partíció a fő rendszernek. Címkézzük "main"-nek
  2. swap, a megbeszélt méret szerint. Címkézzük "swap"-nak
  3. 40 GB Ext4 partíció a másik rendszernek. Címkézzük aminek akarjuk :D azért érdemes 40 és 45 GB-os partíciókat létrehozni, hogy a méretük alapján meg tudjuk különböztetni őket, ha hirtelen nem tudjuk a betűkódjukat.
  4. A maradék Ext4 vagy NTFS a többi adatnak. NTFS, ha úgy döntünk, valamikor visszatesszük a Wint.

A particionálás után

Nekiugorhatunk a Windows telepítésnek először! Ügyeljünk rá, hogy a megfelelő particióra kerüljön. A Windows telepítését nem írom le, ha nem muszáj, van róla rengeteg leírás és videó és egyébként se szeretnélek bátorítani Titeket a Windows használatára :D

A Linux telepítését sem írom le most: egyrészt mert nyugodtan szenvedjetek vele egy kicsit (>:D), másrészt mert eléggé magától értődő, harmadrészt mert a komolyabb disztrók telepítéséről (Arch, Slackware, esetleg Gentoo) szeretnék majd külön bejegyzést írni.

Pápá

Hirtelen ezt a két konfigurációt gondoltam ki, valószínűleg legtöbbeteknek erre lesz szükségetek. Ha valamilyen egyedi elrendezést akartok csinálni, természetesen szívesen segítek benne, írjatok nyugodtan!

A legközelebbi viszontlátásig:
Üdv: Spyracs

Címkék: fájlrendszer partícionálás swap Linux Windows Ubuntu Dual boot Ext4 NTFS unetbootin LiveUSB LiveCD

Melyik disztrót válasszam? 2. - Alapfogalmak és a Debian vonal

2014.02.10. 20:16 | Spyracs | Szólj hozzá!

Néhány alapfogalom

"Bleeding edge" / cutting edge szoftver: mindig a legfrissebb verziót jelenti egy adott program vagy alkalmazás vonatkozásában.
Rolling release disztró: olyan disztribúció, amely mindig a szoftverek "bleeding edge" verzióit tartalmazza. Ezáltal a legújabb funkciók elérhetőek abban a verzióban, de ez gyakran a program vagy akár az egész operációs rendszer stabilitásának rovására megy. Jó hír, hogy, mivel amint kijönnek az új verziók azonnal frissül is a gépünkön lévő, ezért a bugok viszonylag hamar kijavulnak.
Repository (repó): egy webtárhely, ahol a disztróhoz tartozó programokat tárolják, ún. "csomagok" formájában.
Csomagkezelő (package manager): a repókban tárolt csomagok telepítését, frissítését, törlését levezénylő program.

A Linux fejlődéséről, a különböző disztrók fejlődéséről csodálatos ábrák vannak az Interneten, itt van egy jó kis szemléltetés: http://www.freesoftwaremagazine.com/files/nodes/3132/fig_linux_dist_tree.jpg

A Debian vonal

Debian

A fejlődési fának ez az ága a legnépesebb és a legismertebb, köszönhető ez a Debian széles fejlesztői közösségének. A dpkg nevezetű csomagkezelőt használja, erre épülnek más, egyszerűbb csomagkezelők, amikkel valószínűbb, hogy találkozhatunk, mint például az apt-get vagy az aptitude, de grafikus interfésszel rendelkező Synaptic vagy maga az ún. "szoftverközpont" is egy ilyen csomagkezelő.

  • Debian unstable: a fejlesztők által írt programok új verziói először ide kerülnek be. Emiatt nevezhetjük rolling release disztrónak. Gyakran "eltörik" (így nevezi a szaknyelv, ha használhatatlanná válik a disztró pl. egy új csomag vagy verzió miatt), de legfeljebb pár napon belül (néha órákon belül) jön is a javítás.
  • Debian testing: ha egy csomag bizonyos időt "túlél" az unstable-ben, akkor automatikusan átkerül a testingbe. Emiatt a testingben is viszonylag új csomagok vannak, azonban előfordulhat, hogy egy törött csomag csak sokára javul ki, mivel a javításnak is el kell egy bizonyos időt tölteni az unstable-ben.
  • Debian stable: ebbe csak azok a csomagok kerülhetnek be, amelyek biztosan nem rontják el a rendszert és biztonságosnak ítéltettek. A hivatalos Debian verzió mindig az adott stable (jelenleg a 7-es, Wheezy), amelyet a Debian testing "fagyasztásából", majd a bugok és biztonsági részek befoltozásából hoznak létre kb. 3 évenként. Ebben a régebbi verziójú, de nagyon stabil és biztonságos programok vannak.

A Debian verziók tekintetében egyikről a másikra át lehet állni, de csak stable -> testing -> unstable irányban valósítható meg a gyakorlatban.

Ubuntu

Debian unstable az alapja, szintén a dpkg és az erre épülő csomagkezelőkkel. Előnye, hogy viszonylag új csomagverziók vannak rajta és nagyon széles a hardware-támogatásuk, tehát ha ritka vagy új hardware-ünk van, vagy olyan, amihez nincs hivatalos nyílt forráskódú Linuxos driver, akkor is jó eséllyel működni fog rajta, mert ők nem átallanak belefoglalni ilyesféle támogatást a telepítő lemezbe. Egy verzó fél évig támogatott, de minden negyedik verziója úgynevezett Long Term Support (LTS) verzió, amelyre két évig jönnek a frissítések.

A főbb Ubuntu-leszármazottak:

  • Xubuntu, Lubuntu, Kubuntu, Ubuntu GNOME: Ubuntu különböző DE-kkel (rendre Xfce, LXDE, KDE, GNOME 3)
  • Ubuntu Studio: multimédiás szerkesztőprogramok gyűjtőháza, nálam ez már cél-disztribúcióként kategorizálható. Youtube-ozóknak ajánlott, de aki szeret ilyenekkel foglalkozni, annak szerintem áldás lehet.
  • Edubuntu: iskolában ha valaki találkozott ilyennel, annak érdekel a véleménye :D Ugyanis ez egy oktatóprogramokat tömörítő disztró lenne.

Tehát az Ubuntu azoknak jó, akik nem szeretnek pepecselni a konfigurálással, és ezt akár a rendszer sebességének csökkenése árán is vállalják.

Linux Mint

From freedom came elegance: ez a Linux Mint fejlesztőcsapatának jelmondata és ez nagyon jól illik rájuk. Ha az Ubuntura azt mondtuk, hogy nem kell konfigurálni, akkor ez a Linux Mintre méginkább igaz. Feltelepítjük és már fut is, szinte akármilyen hardware-en elmegy, beépített driverkezelője van a zárt driverekhez, szóval még keresgélnünk sem kell, ha pl a wifi kártyánk nem szuperál túl szuperül.
Általában négy kiadásban érkezik, Cinnamon, MATE, KDE és Xfce felületekkel telepíthető. Pár hetes késéssel szokta követni az aktuális Ubuntu kiadást, illetve itt is minden negyedik kiadás LTS.

Létezik egy Linux Mint Debian Edition (LMDE), amely a Debian testing-re épül és rolling release disztró.

Backtrack / Kali Linux

A hírhedt hacker-disztró, nagy vonalakban ráfoghatjuk, hogy Ubuntu alapú. 2013 márciusában megszűnt a támogatása a Backtrack 5 R3 verzióval, amikor is kiadták a Kali Linuxot, ami egy újraépített változata és inkább Debian-alapúnak lehetne nevezni.

Pápá

Ezek a fontosabb Debian alapú disztrók. Persze rengeteg másikat is meg lehetne említeni, de aki kezdő, az valószínűleg ezekbe fog belebotlani.

A legközelebbi viszontlátásig:
Üdv: Spyracs

Címkék: disztribúció disztró Linux Ubuntu Debian Linux Mint Backtrack Kali Linux LMDE

Melyik disztrót válasszam? 1. - Válassz előbb DE-t!

2014.02.09. 21:53 | Spyracs | Szólj hozzá!

Próbáld csak meg, hogy megkérdezed egy "profi Linuxos"-tól, hogy melyik a legjobb disztró. A következőt fogja válaszolni: mire kell?

Gondolom Ti is azért döntöttetek úgy, hogy átálltok valamilyen Linuxra, mert azt hallottátok, hogy

  • gyorsabb
  • stabilabb
  • biztonságosabb
  • ingyenes

és azzal riogattak, hogy

  • programozói tudás kell hozzá
  • bonyolult bármit is felinstallálni
  • bonyolult beállítani, felkonfigurálni a rendszert
  • terminálba / konzolos felületen kell írogatni.

Természetesen ez mind igaz. És mind hülyeség. És mindez egyszerre. A rejtély kulcsa persze most is az, hogy több ezer disztró van, de azért megfigyelhetőek bizonyos irányvonalak köztük, amelyek alapján és saját igényeink felmérése alapján már valamiféle kép kialakulhat bennünk arról, hogy mégis melyik a számunkra legtökéletesebb választás.

A profik ismernek és használnak cél-disztribúcókat. Egy ilyen disztró (amiről már bizonyára hallhattatok) a Backtrack és a Kali Linux (ami a Backtrack hivatalos folytatása). Ezeket például kifejezetten informatikai biztonságtechnikai tesztelésre szánt programokkal töltötték meg a legnagyobb megelégedésünkre. Ezek a hírhedt hacker dísztrók, amik nem egyedülállóak a maguk nemében, de talán ezek a legismertebbek és a kezdő hackereknek ezek esnek legjobban kézre. Ha gondoljátok, akkor erről is írhatok pár bejegyzést, mivel itt is fennál az a probléma, hogy kezdők számára nincs igazán semmi jó tutorial-szerűség.
Egy másik speciális disztró, amibe már belefuthattatok a Puppy Linux-féle irányvonal, amely a "nagyon kicsi" Linux megalkotásáról szól. Ők is megérnek egy külön bejegyzést, amennyiben igény mutatkozik rá.

De legtöbbünknek igazából egy úgynevezett "általános desktop" funkciót ellátó Linuxra lenne igényünk ugyebár, de mégis melyik desktop legyen? Ennek a kérdésnek az eldöntésére megpróbáltam összegyűjteni és kifejteni pár fogalmat:

Válassz DE-t!

A Linux előnye, hogy, mivel senki nem akarja megkötni a kezed, az asztalt (mint olyat) nemes egyszerűséggel letörölheted, ha nem tetszik. Persze ebben az esetben szépen konzolba bootol majd az óperenciás rendszered, aminek nem feltétlenül fogsz örvendeni :)

Szerencsére az okos és lelkes fejlesztők tudnak alternatívát felajánlani, hiszen többféle asztali környezet (desktop environment, röviden DE) született már, lássunk pár fontosabbat "gyorsaságuk" szerint csökkenő sorrendben (a sor 100%-osan az én véleményemet tükrözi és a saját tapasztalataimból merítek, így a véleményem eltérhet másokétól):

  • KDE: szerintem a legszebb, a legjobban konfigurálható DE, nekem a személyes kedvencem. Hátránya, hogy nagy és hogy Qt alapú (ez egy keretrendszer ablakos alkalmazások létrehozásához), emiatt a GTK-ban írt (ez egy másik keretrendszer, a legtöbb más DE ezen alapszik) alkalmazások nehézkesen, bugosan futnak rajta (tisztelet néhány kivételnek természetesen), márpedig az alkalmazások legnagyobb részét GTK-ban írják. Ezt a hátrányt valamelyest csökkenti a Qt-ban írt alkalmazások szintén tetemes mennyisége.
  • Unity: a hírhedt és sokak által megvetett hivatalos felülete az Ubuntunak :D Az igazat megvallva a maga funkcióját nagyon is sikeresen el tudja látni, azoknak való, akik nem akarnak sokat pepecselni azzal, hogy beállítanak mindent, hogy kézre essen. A Unity már készen érkezik, kevés konfigurálási opció van, így minden gépen ugyanolyan.
  • Cinnamon: a Linux Mint közösség által fejlesztett, GNOME 2 DE-ből leágazott asztali környezet. Nincs vele sok tapasztalatom, elég jól konfigurálható és szép is, de azért a KDE szebb :D Előnye a KDE-vel szemben, hogy GTK alapú, így mindenféle program van rá.
  • GNOME 3: a GNOME talán a legismertebb minden asztali környezet közül. Ingyenes, szabad szoftver, így sok (nem Linux és Linux) operációs rendszernek is alapértelmezetten ez a felülete. Jól konfigurálható, nem is túl nagy, de nem is kicsi, így viszonylag szépen is ki tud nézni.
  • MATE: Linux Mint közösség által fejlesztett ez is. A régi GNOME 2-ből ágazott le: a GNOME 3 és 2 közt igen nagy lépést tettek meg a fejlesztők. Akik visszasírják a GNOME 2-t, azoknak ajánlott (leginkább öreg rókáknak), egész jól konfigurálható és én már a kicsi asztalok közé sorolnám.
  • Xfce: szintén GNOME 2 fork (leágazás), ez már egyértelműen a "könnyű" asztali környezetek tagja. Kis memóriaigényű, jól konfigurálható, a második kedvenc asztali környezetem.
  • LXDE: a legkisebb, leggyorsabb DE, GTK alapú. Eddig nem nagyon használtam, de biztosan ki fogom próbálni egyszer, főleg mert első ránézésre szebbnek tűnt az Xfce-nél.

Más, kevésbé széles körben használt, de szerintem említésre méltó DE-k:

  • OpenBox: ez is egy nagyon kicsi DE. Nekem személy szerint nem tetszett, elég puritán, de a feladatát tökéletesen ellátja. Puppy Linuxon alapértelmezett.
  • Enlightenment: érdekes, újszerű, Qt alapú DE és window manager. Szép, de elég erőforrásigényes, csak virtuális gépen próbáltam, ott csigalassú volt, de addig nem halok meg, míg ki nem próbáltam egy rendes telepítéssel :D

A felsorolt DE-k nagy része bármelyik Linuxon elérhető, ha a hivatalos programgyűjteményükben (repository-ban) nem is, akkor valamilyen nyakatekert módon biztosan hozzáférhettek. Bár hivatalosan lehetséges az, hogy letöröljönk egy DE-t, majd másikat rakjunk a helyére, de a gyakorlatban ez elég nehézkes dolog és nem ajánlom a kísérletezést vele. Sokkal több energiába és időbe kerül leszedni csutkára egy DE-t és feltenni és felkonfigurálni egy másikat, mint amennyi idő alatt újratelepítenénk a Linuxot.

Mivel ezek a DE-k nagyjából függetlenek a disztribúciótól, ezért gyakran láthatunk egyáshoz feltűnően hasonlító disztribúciókat. Ennek az anomáliának a feloldása a megegyező asztali környezet. Magának az erőforrásigénynek a legnagyobb részét is a DE igényei teszik ki, tehát érdemes először egy nekünk legjobban tetsző, de egyben az erőforrásunknak és céljainknak legmegfelelőbbet kiválasztani. Nyugodtan keressetek google képkeresővel screenshotokat, nézzetek how-to videókat vagy bemutató videókat az egyes disztrókról különféle DE-kkel, próbáljátok is ki őket, állítgassátok, elrontani úgysem lehet (pl live rendszer esetén).

Pápá

Remélem a bejegyzésem segít Nektek leszűkíteni a lehetséges DE-k körét. A következő alkalommal vetünk egy pillantást a disztró-evolúciós fára :D

A legközelebbi viszontlátásig:
Üdv: Spyracs

Címkék: disztribúció disztró Linux GTK DE asztali környezet GNOME KDE Qt

süti beállítások módosítása